Ökopszichológia

Újrakapcsolódás a több-mint-emberi világgal

Az ökopszichológia egy fiatal tudományterület, amely hidat képez a humán- és a természettudományok között. Egyik jeles hazai képviselője, aki engem is folyamatosan tanít és inspirál, Molnos Zselyke, tanácsadó szakpszichológus, biológus, az Ökopszichológiai Intézet társalapítója.

Sokan keressük a lehetséges megoldásokat napjaink környezeti, társadalmi és pszichés válságára. Az ökopszichológia szerint összefüggés van egyéni jólléted, és a Téged is magukba foglaló természeti rendszerek jólléte között. A természeti rendszerek (mint például az Univerzum, Tejútrendszer, Naprendszer, Föld bolygónk, bioszféra, egy élőhely, életközösség, illetve az emberen belüli alrendszerek, vagyis a szervrendszerek, szervek, szövetek, sejtek, molekulák, atomok) dinamikus kapcsolatban vannak egymással. Amikor megszakad ennek a kapcsolódásnak az érzékelése, és figyelmen kívül hagyod az egyes alrendszerekből érkező visszacsatolásokat, beindul az elidegenedés folyamata. Ez megtörténhet a saját testeddel, az élőhelyeddel, és embertársaiddal való kapcsolatodban is. Az elidegenedés mind az egyéni élet szintjén, mind az emberi faj fejlődésében megfigyelhető, és különböző szinteken hozott létre kríziseket.  Mi segíthet elmozdulni a krízisből? Az ökopszichológia teljes szemléletváltást javasol, az  újrakapcsolódás jegyében. És ha ez nem történik meg? Az egyik lehetséges következmény, hogy az emberközpontú gondolkodás, és a használatalapú kapcsolódások pusztító, megbetegítő hatásait tovább érezhetjük a bőrünkön.

Az ökopszichológia tudományos ismeretek átadásával, és élményeken keresztül segít megélni az újrakapcsolódást. Ezt teszem én is a természetkapcsolat programok, így a FöldTest műhelyek, és az érzékébresztő vadonjárások során. Mielőtt elolvasod e programok részleteit, néhány érdekes fogalom segíthet közelebb kerülni az ökopszichológia szemléletéhez.

Kapcsolódjunk Nagy Orsi

Az ökopszichológia tehát egységben gondolkodik, és azt a lehetőséget veti fel, hogy testi-lelki egészséged, és a természet, bolygónk jólléte összefügg egymással. David Abram ökofilozófus alkotta meg a több-mint-emberi világ kifejezést, arra utalva, hogy emberként egy nagyobb hálózat, egymással kölcsönös függésben álló rendszerek, életközösségek részeként élsz.

Van egy olyan én-részed, amely érzi, hogy természeti rendszerekbe ágyazottan létezel: közösségben és egységben a többi élőlénnyel. Ez az ökológiai én. „Egy olyan intuitív környezeti tudást, ökológiai intelligenciát jelent, amely az élővilág közös fejlődésének emlékét őrzi” (Molnos Zselyke: Ökopszichológia-alapkönyv).  A természetkapcsolat-programok egyik célja, hogy tudatosítsd és  erősítsd az ökológiai énedet. Ez egy folyamat lesz, melyben természetes egységet élhetsz át, és közelebb kerülhetsz a teljességhez. Mindezzel saját jóllétedet, és pozitív környezeti viselkedésedet is erősítheted.

Fontos, hogy jól érezd magad a bőrödben. Az ökopszichológiai szemléletű természetkapcsolat-programokon is átélheted a testi-lelki nyugalmad növekedését, de nem az emberi rekreáció az elsődleges célunk. Az ember természettel való kapcsolatának gyógyítását támogatjuk, melynek lehetséges következménye a te személyes, egyéni jólléted is. A Normafa, a Gerecse vagy a Balatonpart ne csak díszlet, illetve egy golden retriever, kisbéri félvér ló vagy egy fehérlő vánkosmoha ne eszköz legyen, amit saját céljaidra használhatsz. Az emberközpontú, használat-alapú megközelítés helyett, kölcsönösségen alapuló, partneri együttléteket teremtünk.

Az ökopszichológia számomra egy olyan kultúrát is jelent, melyet éber figyelem, finomhangolt kapcsolódás, egyre növekvő empátia, és egymás igényeinek a tisztelete jellemez. Figyelünk azokra a visszacsatolásokra, amiket akár egymástól kapunk, akár a  bennünk élő (testi) rendszerek és a minket körülvevő tágabb rendszerek küldenek. Így szeretek benne lenni egy kapcsolatban: akár ember a partnerem, akár egy korai juhar, egy szürke veréb vagy az Iharosi erdő bejáratánál a talaj. Ezt a kultúrát szeretném átadni Neked is. 

(Ha szeretnél többet tudni, akkor szeretettel ajánlom Neked az Ökopszichológiai Intézet oldalán elérhető írásokat, videókat, interjúkat.)

Programok

FöldTest műhelyek

Érzékébresztő vadonjárás